Tegnap kibicajoztunk a Duna parti nyaralóhoz, aztán én elmentem fotózni, hát igen hosszúra sikerült, de nem baj legalább lemozogtam a kajákat amiket itthon ettem
Elindultam. Találtam végre egy hosszabban benyúló stéget amin kilehetett menni fotózni a Duna parthoz. Reméltem nádas felett elrepülő sirályt fotózhatok, vagy ilyesmi. Mondjuk elég borús volt az idő, így a képek nem lettek olyan jók. Ellenben, elrepült a stég felett 1 méternél is talán közelebb hozzám egy jégmadár. Elmondhatatlan, hogy milyen mérges voltam, hogy nem volt csőre töltve a fényképezőm, meg. Utána majd fél órán át néztem a sást, hogy hova ülhetett le. Amúgy fergetegesen gyönyörű volt. Kék tollak, sárga övvel, hátán enyhén megcsillant a fény,na majd remélem lesz róla egyszer képem. Annak ellenére, hogy most még nem sikerült lefotózni, örülök, hogy egyáltalán kis falumban ilyenek vannak. Anyáék múltkor a Dunában vízi rákot találtak, persze nem fotózták le, jellemző :P...
Ezt követően haladtam tovább, egy ilyen hős emlék fához, szégyenlem, de nem tudom pontosan mi, valami világháború során volt jelző pont, vagy/és két katona van ott eltemetve, bővebb infóért utána kell járni ![]()
Szóval arra felé vettem az irányt, mert tudtam, hogy ott nem a termő földet tönkre réve tudok át menni beljebb egy kis érintetlen erdős részhez.
Gyermeki vadakkal teli történekkel alátámasztott városinak számító lányka vagyok már, így azért van bennem egy kis félsz az erdőben, tudván, hogy ott van mindenféle állat. (Van az a sztori amit gondolom mindannyian hallottatok már, hogy mászok át egy kidőlt fán egy csatorna felett és egyszer csak 6 őzike rohan el mögöttem... vannak tanuk is
Óvatosan mentem is be, rengeteg madár repült el előttem, mellettem. Majd bele jövök, hogy csendesebben menjek, meg gyorsabban fotózzak.
A fő sztori, apa felhívott, hogy na most már azért lassan vissza kéne indulni, legalább is Ők mennének, úgyhogy kulcs végett jó lenne vissza mennem. Persze telefon csörgésre a maradék kisebb madár is tova szállt, de gondoltam mikor leraktam sebaj, úgyis kifelé-vissza felé indulok. Mobilt leraktam, újra csend lett és ekkor valami iszonyat, már-már pokol közeli hangok, rettentő közel hozzám, és hirtelen két fácán repült el kéznyújtásnyira tőlem. Ha lefotóztam volna iszonyat közeli és jó fotó lett volna, de én reflex szerűen össze rántottam magam a félelemtől
Mondjuk még most sem értem, hogy miért nem mobil csörgésre repültek el, miért várták meg amíg egyedül érzem magam és csend van, mondjuk ez volt a legjobb belépőjük azt elismerem ![]()
Szóval ezeken a reflexeimen majd megpróbálok javítani, mert hát kis falumban van mit fotózni ![]()
/képek majd később ![]()
Emlékezetes volt hónapok óta ismét fél órát áztatni magam a meleg vízzel telt fürdő kádban.
Aztán este nem kaptam levegőt a fene se tudja milyen alergiámtól ami speciálisan csak az itthoni házban tör rám
de most jó itthon...
Hát már megint régóta nem írtam, elnézéseteket kérem érte.
Mondhatnám ismét új projekten vagyok, de sztem ez már senkit nem lepne meg. Na itt van bőven mit csinálni, nehéz unatkozni, oly annyira, hogy haza jöttem ,megkajáltam, elolvastam a privi leveleimet, és még csak most járok ott, hogy na megírjam nektek a bejegyzést.
Tippelhettek mikorra értem haza.
Most egyesek megkérdezhetnék (ismerem őket annyira :P) Dehát megfizetik neked eléggé, hogy ennyit gürizel? -én: Az értékteremtő tapasztalat...
Na mind1, egyenlőre nincs semmi gondom az új melóval, persze nincs időm szakdolgozni, sulira készülni, festeni-rajzolni, haverokkal lógni, mozogni, hogy ne hízzak tovább, dehát valamit valamiért ![]()
Bátyám már nem egyszer írt a helyről, és Gergővel ma mi is ellátogattunk a Kopaszi gáthoz. Nagyon kulturált, hely, sőt a sok fűre lépni szabad tábla ellenére, valahogy aki bemászott a fűre, az is elterült rajta. Annyira kulturált, hogy szerintem pont emiatt nem is szennyezi, rongálja senki. Mondjuk most vasárnap rengetegen voltak kinn. Remélem mi máskor is megyünk.
Megjegyezném, hogy ezen a héten volt festészet napja. Szerencsémre itt a még annyira friss kis épületekben ahol még padlózat sincs festők kiállításai voltak. Voltak nagyon jók, meg bizarrak is
És Melindának innen üzenem, hogy üvegezzen sokat, érdekes és nagyon jó üveg képek-technikák is voltak.
Tavaly volt egy felháborodott bejegyzésem a BMF-es pályázat és a HÖK sztorijáról.
Hát idén ugyan azt a pályázatot megnyertem, tekintve, hogy változtattak a kiíráson, és a teljes összeg 75%ra pályázhat a HÖK, Megtekintettem a listát, hát a maradék része is azért nagyrészt kolik számára megy ki. Volt benne tapasztalatom, hogy az a koli-s HÖK-ök részére nyereség, de legalább látom a változást.
Itt hívnám fel minden BMF-es olvasóm figyelmét, hogy minden félév kezdetén figyelje a kiírást és pályázzon!!!
Igen szóval nekem vannak ilyen periódusaim. A mostani épp az amikor mindenem tönkre megy. Most épp a mobilom, ma épp telefonálgatnom kellett volna, erre a kicsike úgy döntött, hogy fogja és a jobb oldali periférikus beviteli mezőit megszünteti, aztán persze pluszban aksi is lemerül, és na ná hogy a pin kódomban is szükség van a 9,6,3 valamelyikére...
Még jó, hogy fenn van a régi mobilom ,amit ugyan nem kedvelek ,de legalább működő képes...
És határozottan megkérek mindenkit, hogy ne vegyen nekem mobilt, majd ha esetleg szükségét érzem veszek magamnak, olyat ami megfelel az elvárásaimnak!
De egyenlőre elvagyok azzal ami van. Aztán ha haza megyek, és még otthon megvan a noki3210-es akkor azt preferálom, eddig az volt a legszimpatikusabb ![]()
Szóval munka helyre mindig ugyan abban az időben járok. De suliba hogy így, hogy úgy.
Október elejéig ugye angolozni jártunk Viktorral, 6:20 körül indultam, mindig beértem 7re (40 perc). Most már nem angolozunk, de ezeket figyelembe véve először 7:15kor indultam be a 8as órámra, úgy el is késtem mint a huzat (60 perc)... Tegnap elindultam 7kor, maradt fél óra semmit tevés (32 perc). Ma 9:40kor kezdődött az órám, de mivel nem volt mit ennem, előbb bementem, fél 8 körül indultam, és ismét egy óra körül volt a táv. Természetesen lehet másnak nem furcsa, hogy egy fix táv megtétele időszaknak megfelelően változó hosszúságú, de nekem furi, hogy 15perccel előbb indulok és 45perccel előbb benn vagyok...
Természetesen mindehhez hozzá tartoznak olyan tényezők is, hogy épp ki siklatja ki a villamost azzal, hogy neki megy ![]()
Gyönyörű idők voltak az elmúlt pár napban. Nekem ebből az a tanulság jött le, hogy túl korán kezdtem meg a csizmás időszakom.
Vajon miért is gondolom ezt.
Eme gondolat menet elég nagy kettősséget ébreszt bennem, egyrészt mert az elmúlt hetekben, nagykabátot is vettem, és el sem tudtam volna képzelni a lábam csizma melegítés nélkül. Másrészről tegnap előtt, tegnap megpróbáltam nem csizmát felvenni, és lábam csupasznak éreztem. Nem fáztam, csak olyan ruhában is meztelen érzetem volt. Igen nekem ilyen is van ![]()
Mindenestere örülök a jó időnek ![]()
Egy munkatársam ajánlotta nekem ezt a videót, 10-10 percenként lehet nézni, mert téma váltások vannak benne. Szerintem egyszerre a 2 óra túl tömény is, metr elég elgondolkodtató. Legalább is én sok mindent átgondoltam, átértékeltem miután meghallgattam.
Érdekes a fazon stílusa, az első 1 percben nem is értettem a haverom minek ajánl nekem ilyesmit, de ezúton is nagyon köszönöm neki, és remélem nem haragszik, hogy én is megosztom az olvasóimmal.
Voltunk ma kis bevásárláson, egyrészt mert Gergő megkívánta a főtt tojást, de hiányzott hozzá a legfőbb alapanyag
Másrészt mert nem volt kenyér, bár ez csak engem érint...
Az egész elég macera volt, van itt a környéken jó sok bolt, elmentünk a legközelebbibe, de nem volt olyan "pack"ban kapható tojásuk. (A pack alatt azt a x-dbos tokos megoldást értem) Szóval Gergő mondta, hogy menjünk el a gyalog is közeli SP-be, bár nem drága, de tojásuk tuti van, mivel gyönyörű idő van, természetesen tetszett az ötlet
Na az SP pont ma leltároznak, így az nem volt nyitva, akkor irány egy újabb boltba
Az ilyen bevásárlások során általában bekerül a kosarunkba egy túróRudi, hát ez most is így történt, és én felfedeztem rajta valami számomra meglepőt, íme:

Igen az az etikettes, lopásgátlós, csipogós izé, de még nem is csipogtunk be, pedig a pénztáros néni nem is deaktiválta ![]()
Szegénynek azt hiszem lassan búcsút inthetek. Végül is pendrive-ról feltelepítettük a Win, mert mint kiderült, tönkre ment a CD meghajtó benne. Na nem mintha használtam volna
de azért win telepítéskor jól jött volna.
De miután elkezdtem újra telepítgetni a dolgokat, meg törölgetni a már nem szükséges infókat, akkor egyre egyre hibár írogatott ki, hogy nem tudja törölni, meg érdekes dolgokat produkált, pl. 100%ig törölve volt már, de még mindig hozott felugró ablakokat, hogy x nem törölhető. Gergő azt állapította meg, hogy wincsim kezdi feladni a szolgálatot :/
Az egészben az vigasztal, hogy én jól telepítettem fel a win-t, nem én voltam Bénuci most
Na végre kaptam igazi kézzel fogható, értelmes, érdekes munkát
Mondjuk nem a haverok félét hanem mást, pedig még az is érdekessé tette volna a napom, de nem. Végre valaki felfedezte, hogy ott ülök, és saját munkát csinálok
Lehet azért alakult így a napom, mert
1, Gergővel ma reggel kicsit össze bujcsiztunk felkelés előtt (és itt csak a gonoszak gondolnak rosszra, tényleg csak össze melegedés volt
2, Tegnap egy kedvtelésemnek hódoltam, karkötőket csináltam, majd talán lesz kép...
Hát ma sem javult meg a gépem.
Jó sok időt töltök maminál a kórházban, hát ott sem javul a lelki állapotom. Tegnap még csak dagadt (elhízott kis koca) voltam, ma buta, öreg... Na mindegy én is leszek öreg, és ez ok a feloldozásra.
Hát ma sem mondhatni, hogy jó napom volt...
Kedden voltam jegyet venni 3D-s filmre. Jött a mai este, hát nem 3D-s volt...
Ráadásul a többiek ajánlatot írhatnak...
Mostmár bizto, hogy a gépem se fog elindulni máma se ha most neki állok, de azért küzdök, mert felállok és tovább megyek, bármi is legyen.










