2010. Május 31.
költözködés
hajnal @ 8:18

Hát még nincs vége.

El se tudom képzelni mikor fogunk oda jutni, hogy a dobozaink el lesznek pakolva a szobából be a szekrényekbe. Egyenlőre minden még be sincs dobozolva és áthozva. Nem, hogy a régi albi kitakarítva legyen. Úgyhogy még van bőven munka. Minden nap dolgozgatunk még valamit, és szerintem jó ideig még ez így is lesz. Úgyhogy egyenlőre van mit csinálnom a szabad időmben :)

Majd ha kész lesz, akkor persze meg lesztek hívva megnézni, de lehet az csak egy hónap múlva lesz :)

A 6os vili esténként nagyon hallatszik, de eddig minden nap hulla fáradtan dőltem be az ágyba, úgyhogy nem volt olyan gond, hogy ne tudtam volna aludni, Gergőt jobban zavarja, sőt mondhatnám, hogy nagyon.

2010. Május 28.
költözés
hajnal @ 11:23

Költözünk kb. két utcányira a jelenlegi albérletünkből, egy kisebbe, ahol már csak kettecskén leszünk Gergővel.
Már átpakoltuk a cuccaink egy kis részét, de még jó sok minden van hátra.

Holnap feljönnek a szülők, segíteni, na meg hoznak még becséről pl. pár berendezési bútor darabot. Ugyanis új albérlet bútorozatlan. De szerintem így is hamar meg fogjuk tölteni, főleg azzal a sok dobozzal ami van. Gergő nem hajlandó kidobni szinte semmit. Tönkre ment a vízforróalom, az se kidobható, mert még jó lehet valamire...
Na sebaj dobozok és holmik vannak bőven, de lefogjuk őket küzdeni. Kíváncsi vagyok mikorra sikerül belakni az új helyet. Készülnek folyamatosan fotók az állapotokról, bár inkább a régi albi kipakolásáról, nem az új feltöltéséről :)
Ha belaktuk kb. akkor lesz kép, meg beszámoló. Hétfő előtt semmi kép, mert addig nincs netünk. Régi albiba már le lett mondva, újba meg hétfőn lesz bekötve, úgyhogy addig ne számítsatok rám.

Legyetek jók...

2010. Május 23.
Eszter 11 éves lett
hajnal @ 12:39

Ma van Gergő kisebbik húgának Eszternek a születésnapja. Ezúton is minden jót neki.

Kapott egy igen jó játékot. Olyan szappanbuborékokat lehet vele fújni, ami nem lyukad ki rögtön. El lehet kapni, és építkezni lehet belőle.

Itt egy kép Eszter vadászról (az igaz pólóban :)

Minden olyan lett, a hajunk, a fű, minden. De vicces egy játék :)

Holt Tisza
hajnal @ 12:34

Ma voltunk Gergővel ebben a verőfényes napsütésben sétálni. Jó magas a holt Tisza vízszintje.

Íme egy kép kettőnkről:

2010. Május 17.
évforduló
hajnal @ 18:33

Ma este leszünk Gergővel 3 évesek.

2010. Május 12.
paci
hajnal @ 16:18

Rajzoltam ma fél órácska alatt egy pacit. De csak húsz percet kellett volna rá szánni, az utolsó igazításokkal csak rontottam rajta. De Gergő győzködött, hogy lehet ez még jobb is, de csak rosszabb lett. Nem szabad sok időt rá szánni.

Íme:

2010. Május 6.
Vas ember 2
hajnal @ 8:58

Ahhoz képest, hogy 2 volt, ami általában színvonal romlást jelent, ezt most nem nagyon éreztem.
Voltak benne humoros részek, nevetett a teljes közönség, jó közönség volt.
Az akció is megvolt. A végén kicsit túl spirázott volt a sok robot egyszerre való legyilkolása, dehát ez van...

Összegezve, tetszett.

2010. Május 3.
pirosra sült pecsenye
hajnal @ 6:55

Munkahelyemen mondtam, hogy szokásosan május 1.én szoktam leégni. Eddig talán pont tavaly nem jött ez össze, akkor talán nem mentem haza. Idén viszont otthon voltam. Igazán szépen leégtem. Most kenegetem a testem minden féle krémmel, hátha nem hámlik le teljesen :D

Mindenkinek jó nyarat, remélem ez a szép idő lesz a tendencia minden következő hétvégén is.