2010. Június 23.
Ha/Ver
hajnal @ 21:38

Na ma a Ha/Ver című képregény adaptációt néztük meg.

A bemutató alapján ahogy egy munkatársam fogalmazott, a képregény adaptációk vígjáték szerű kifigurázására lehetett számítani.

Ehhez képest amit én kaptam, az egy véres, jól összerakott akció dús egyáltalán nem vígjáték szerű film volt. Részemről eddig mindegyik képregény adaptációt veri amit láttam. Kicsit túl véres volt, de még a belefér határon belül.
Laller aki másodjára nézte meg velünk, előre szólt, hogy ne arra számítsunk ami a bemutatóban volt, és még ennek ellenére is meglepett amit kaptam.

Sajnos feliratos volt, ez rontott kicsit az élményen, mivel nekem olvasni kellett a szöveget.

Mindenkinek ajánlom!

Ehhez a posthoz nem lehet hozzaszolni.